Ezt a lehallgatási ügyet nem értem!
Bár miért lepődök meg, amikor én is 007es vagyok. Már nem külsőre - bár az utolsó Bond azért elég gagyi volt, őt nem nehéz lenyomni - hanem a módszereimet tekintve.
Van egy szomszédom, illetve több is: a süketek, a büdös lakású gyerek, a lenti tuctucos kölök és persze a felső szomszéd, Polti. Polti, mert Poltergeist - azaz kopogó szellem. Ez a bige - mert nőnemű a hölgy - egyfolytában kopog. Valszeg apró kalapácsokat visel a lábán. Bizarr egy szokás, de azért vannak merészebb perverziók is. Képzeld csak el, milyen jól mutathat a kalapácsos mamuszában. De nem elég, hogy ilyen extrém a buksza lábbelije, de kényszeresen mászkál. Reggeltől estig. Azon is gondolkodtam, hogy egy felhúzható kalapácsos robotja van? Szóval fülelek, mint egy titkosszolga, bár ez túlzás mert a bringa zajozása miatt nem kell suttogóra váltani, hallani azt anélkül is. Egyszer felmentem hozzá megkérni, hogy ugyan ne tegye már ezt velem. Megsértődött, pedig oly illedelmes és udvarias voltam, hogy majd szembe köptem magam, amiért ilyen brutális kéréssel zaklatom ŐT. Mondom, hé kedves csajszi, ne kopogj már! Mire Ő: nincs is kopogós cipőm! Na erre nem tudtam mit mondani, még próbálkoztam azzal, hogy és hé, ne huzigáljad má a bútorokat reggeltől estig. Mire Ő: nem huzigálja. No itt feladtam, és megszégyenültem hazakullogtam, tovább fülelni. Itt vette kezdetét a titkos projektem: leleplezem a kopogóját. Találkoztam vele úton-útfélen, Körúton, lépcsőházban, de csak sportcipőben láttam. Mondom, há tényleg én vagyok a tökorrú, ez a szegény fehérnép igaztalan támadás áldozata lett általam, amikor is MEGCÁFOLHATATLAN bizonyítékra bukkantam.
Miután szokásos reggeli kopmorgását leszambázta a fejem fölött, megláttam. A lépcsőn. Lefelé menet.
Magassarkú cipőben!
Mindezt csak azért mert má megint itt zörög fölöttem.
